Kedves Olvasó

Ezt a blogot azért készítettem el, hogy megosszam a hasonló érdeklődésű emberekkel az akvarisztikával illetve a terrarisztikával kapcsolatos tapasztalataimat. A hobbi és e két témakör szeretetét előnybe részesítve szeretném minél teljesebbé és színesebbé tenni ezt a blogot azért, hogy a Kedves Olvasók is hasznát vehessék.

2010. május 9., vasárnap

Dermogenys pusillus - félcsőrös csuka

Szeretnék pár sort szenteli az egyik kedvenc halamnak.
Először a Horn -Zsilinszky: Akvarisztika könyvben olvastam róla és azóta elhatároztam, hogy tartani is fogok ilyen halakat. Leírásokból felemás véleményeket olvastam a tartási nehézségeivel kapcsolatban. Van olyan nézőpont, hogy a táplálása miatt a tartása elég körülményes. Más nézőpont szerint pedig olyan alkalmazkodó hal, hogy mindegy neki csak víz érje a testét. Természetesen az alábbi mondatot némileg lesarkítottam, mivel a díszhal tartás nem arról szól, hogy veszünk pár nekünk tetsző halat, amiknek a színe passzol a tapéta színéhez, egybe rakjuk őket és gyönyörködünk bennük.Arról szól, hogy próbáljuk meg, mi több meg kell teremteni (kötelező erővel), azokat a feltételeket, hogy halaink minél jobban érezzék magukat abban a környezetben ahova helyeztük őket.



Magyar név: félcsőrös csuka
Latin név: dermogenys pusillus
Hazája: Szunda-szigetek, Maláj-félsziget, Thaiföld
Vízhőmérséklet:18-23 C°
Speciális igény: Vizük minden 10 literéhez rakjunk egy evőkanálnyi konyhasót. Ez javítja a közérzetüket.



elhelyezése:
Minimum 100 literes medencében kell őket elhelyezni(szeretik a lapos medencét is). Természetesen minél nagyobb a medence annál jobb. Mivel a felszín közelében mozog és ezzel párhuzamosan igényli a búvóhelyeket is. Úgy kell kialakítani az az akváriumot, hogy legyen nekik tiszta, akadálymentes vízfelület, illetve úszónövényekkel befedett rész is. Szeretnek a vízfelszín "akadálymentesített" részén csapatosan úszkálni. A már hasasabb nőstények, pedig előszeretettel bújnak a szálas vagy az úszó növények közé.
A medencét fedjük le, mert megvan rá az esély, hogy valamilyen inger hatására kiugranak belőle.
Évek során nálam erre kétszer volt példa, hogy megtalálta az akvárium tetején lévő 1,5cm vastagságú rést. Szerencsére a történet mindkét esetben szerencsésen zárult, de jobb óvatosnak lenni.

etetés:
rovarevő halak, ezért biztosítani kell nekik a változatos ellátást ilyen téren (is).
Minél változatosabban etetjük halainkat annál egészségesebbek lesznek és a közérzetük is nagymértékben javul.

Én az alábbi eleségeket adom nekik:

  • ecetmuslica
  • házi légy (minél kisebb annál jobb)
  • napos tücsök
  • szúnyoglárva
  • vízibolha

tubifex - tény, hogy aki olvasott már erről halfajról, az találkozott azzal a kijelentéssel is, hogy a tubifexet csak mint utolsó utáni lehetőséget adjuk a halainknak etetés terén.
Sok helyen olvastam illetve tapasztaltam is, hogy ettől függetelnül megeszik a tubifexet (ha vágott, azt még jobban).
Persze ha utána gondolunk, hogy a tubifex a talajban él, a félcsőrös csuka pedig jóval magasabban a felszín közelében, így érthető, hogy nem tartozik a megfelelő táplálékok közé.


szaporodás:
hím: A nősténynél kisebb termetű (5cm) és a hátúszóját kicsi piros folt díszíti. Gyakran harcolnak egymással, azonban ez a küzdelem jóval enyhébb, mint amit például a Sziámi Harcoshalaknál figyelhetünk meg.

nőstény: A hímnél nagyobb, testesebb(6cm). Amennyiben esélyes, hogy ivadékok lesznek, akkor az könnyen megfigyelhető, hiszen akkor a has alsó része jelentősen sötétebb lesz.
Azalatt az időszak alatt, amikor ivadékokat hoz a világra, érdemes a nőstényt külön akváriumban elhelyezni. Ezzel a nőstényt is megkíméljük a felesleges behatásoktól és nem utolsó sorban az ivadékokat is, amennyiben társas akváriumban tartjuk csukáinkat.

Én egy 30 literes akváriumba raktam ki a nőstényt. A berendezés egyszerű: némi úszónövény és egy kis jávai moha alulra. Gyakorlatilag azt kell figyelembe venni, hogy az ivadékhalak biztonságosan el tudjanak bújni.a kannibalizmus nem jellemző, én még nem tapasztaltam, de jobb óvatosnak lenni és a szülés után célszerűbb kiemelni a nőstényt a medencéből.
A szülés (legalábbis amelyiket meg tudtam figyelni) körülbelül 3/4 órán keresztül tartott, akkor éppen 9 kishalat hozott világra a nőstény általában 3-4 percenként egyet, de előfordult az is, hogy egymás után 3 darabot is kipréselt magából.
kishalak első dolga az volt, hogy fedezéket keressenek. Ezt a növények között vagy éppen az akvárium üvegfalára tapadva teszik meg.

Az első hetekben adott mikróeleség biztosítja a gyors növekedést, aminek hatására később át lehet térni a nagyobb méretű táplálékokra is.


Végül egy kis videó (a minőségért előre is elnézést, a későbbiekben lecserélem majd egy jobbra):

3 megjegyzés:

  1. Nagyon hasznosnak tartom a leirast,szerintem akinek kicsit is bejon a ez a tipusu hal ettol meg inkabb raszanja magat,hogy tartson is ilyet.Nekem is nagy kedvencem es venni is szewretnek kb 15-ot tudnal segiteni honnan es mennyi.Elore is koszonom sanyi40@yahoo.com

    VálaszTörlés
  2. Jó írás!
    Végre egy gyakorlati tapasztalat!
    Örülök, hogy rátaláltam!
    Itt kicsit több azonosságot vélek felfedezni, mint a "szakirodalmakban".
    Néhány sajátos paradoxon..
    6db halból egy párt hagytam meg.
    Saját tapasztalatom, hogy nem kedvelik a melegebb vizet, nálam 26,5 fokban teljes apátia volt..
    A 23fok a legmegfelelőbb az enyéimnek.
    A hím kevésbé, a nőstény annál inkább agresszív és a kannibalizmus a vérében van, bár én hibázhattam a kézzel etetetés megszokatásával, mert nem lehet kivenni csak a picik 20%-át, de azt is csak másfelé csapkodva tudom elcsalva, mint egy polip, mert azonnal lekap anyuka mindent, ami mozog a kezem körül, vagy a háló körül, mindegy neki a dzsungel, mint kés a vajban úgy halad és kutat, gondolom megtanulhatta, hogy találhat pici garnélákat a susnyákosban...
    Az első szülésnél bent hagytam a piciket a nagy medencében, mindet megették túlnyomórészt a nőstény, legutóbb 27db született és csak négyet tudtam megmenteni nagy nehezen. Az olvasottakkal ellentétben viszont megmaradnak morzsolt lemezes (minőségi) haltápon is.
    A sérülések kivétel nélkül gyógyultak látható nyom nélkül, viszont én egyáltalán nem használok sót!
    (Csinálok egy "sózott" akvát kíváncsiságképp)
    És én fagyasztott artémiát, néha vörös v fehér szúnyoglárvát, krillt szoktam adni a felnőtteknek, de élő eleségként helyben szedett hangyáktól nem kapnak többet! Max ritkán ha lecsapok egy legyet...😅

    Csak érdekességképpen írtam, hogy mennyire eltérhet egyes egyedek viselkedése egy adott környezetben.

    VálaszTörlés
  3. Udv,
    Hol lehet szerezni muslicat elesegnek?
    Elve kell nekik adni, v megeszik amugyis?
    Vizibolha es szunyoglarva szinten csak elve jo nekik?

    VálaszTörlés